2 millió évvel ezelőtt közvetlen őseinkkel együtt egy másik emberféle is két lábon járt

Egy új fosszilis lelet megdöbbentő felfedezést hozott. A Paranthropus robustus egy, az ember közvetlen őse mellett élt emberféle szintén felegyenesedve járt.

Ez nemcsak megerősíti a velünk való hasonlóságot, hanem rávilágít a Paranthropus apró méretére és sebezhetőségére is a környezetükben élő félelmetes ragadozók között, emellett bonyolítja a nemi életükről eddig alkotott képet. A Paranthropus robustust 1938-ban nevezték el a dél-afrikai fosszíliák alapján. Bár hat barlangból kerültek elő példányok, mindegyik az emberiség bölcsőjében található. A fosszilis leletek között pedig rengetek koponyát, fogat és állkapcsot találtak, amelyek sokat elárulnak az agyi kapacitásukról, viszont homályba burkolják a testtartásukat és életmódjukat, írja az IFLScience.

Őseinkkel egyszerre emelkedtek két lábra a most azonosított emberfélék

Fotó: Jason L. Heaton

Ezért olyan jelentős a Swartkrans barlangban talált csípő-, comb- és sípcsont, ahol először találtak egy helyen P. robustus és Homo fosszíliákat. Ezek a mi saját megfelelőink kisebb változatai, és bizonyítják, hogy ez egy felegyenesedve járó faj volt, nem pedig egy majomszerű testtartással rendelkezett, amely a fákon való élethez alkalmazkodott. A Paranthropus helyzete régóta vita tárgya, egyesek szerint az Australopithecinákhoz tartoznak, saját nemzetség nélkül. Tekintettel arra, hogy Lucy, a leghíresebb Ausztralopitekusz valószínűleg fán élt, a felegyenesedett testtartásuk megerősítheti a P. robustus önálló státuszát.

A fosszília egy apró egyedtől származik, mindössze 103 centiméter magas és 27 kilogramm súlyú volt. A fosszíliák esetében mindig fennáll a veszélye annak, hogy egy gyermek csontját felnőttének nézik, tévesen méretezve, de a csontról szóló tanulmány szerzői szerint ez egy fiatal felnőttől származik. Travis Pickering professzor a Wisconsin-Madison Egyetemről elmondta, hogy becslések szerint valószínűleg egy nőstény volt. Ez azt jelenti, hogy még kisebb volt, mint más apró korai emberfajok felnőtt egyedei, beleértve a híres Lucy-t 3,2 millió évvel ezelőttről, és a Homo floresiensis kb. 90 ezer éves maradványait. A P. boisei, a nemzetség másik tagja, lényegesen nagyobb volt.

A Swartkrans barlang környékét akkoriban óriás hiénák és kardfogú macskák lakták, és a csontokon olyan nyomok láthatók, amelyek modern leopárdoktól származhattak. Egy ilyen kicsi lény szinte pontosan a leopárdok által preferált zsákmány lett volna, és valószínűleg nem volt felkészülve az ilyen fenyegetések elleni védekezésre, még kőszerszámokkal sem.

Ezen a maradványon leopárdok nyomai láthatók. Jason L. Heaton

Pickering szerint a faj azonban valahogya mégis elboldogult. “Bár úgy tűnik, hogy ez a Paranthropus robustus egyed a ragadozás szerencsétlen áldozata volt, ez a következtetés nem jelenti azt, hogy az egész faj alkalmatlan volt. Tudjuk, hogy a Paranthropus robustus több mint egymillió évig élt túl Dél-Afrikában.” A csípő- és lábszárcsontok egy 2,3 és 1,7 millió év közötti rétegből származnak, a P. robustus hosszú jelenlétének korábbi részéből.

A rejtély azonban nem ilyen egyszerű

Ezek fosszíliáit mindig kőszerszámok körül találják, de még mindig vita folyik arról, hogy ők készítették-e azokat, vagy a Homo ergaster, a mi közvetlen ősünk, aki ugyanabban az időben élt a területen. A felegyenesedve járás nem bizonyítja, hogy a P. robutus szerszámkészítő volt, de a két lábra emelkedés egyik fő oka a kezek használata, így nem lehet teljesen kizárni, hogy ők felelősek az eszközökért.

A P. robustus koponyái és fogai két különböző méretben fordulnak elő. Bár az egyes koponyák alapján nem lehet az egyed nemét teljes bizonyossággal meghatározni, a leginkább elfogadott magyarázat az, hogy a hímek sokkal nagyobbak voltak, mint a nőstények. Amikor ilyen nemi dimorfizmus figyelhető meg az állatok között – mint például a gorilláknál –, az általában azzal jár, hogy egy domináns hím több nősténnyel párosodik, míg más hímeket kizárnak, hacsak nem tudják legyőzni az uralkodó hímet.

Ez a fosszília azonban bonyolítja a helyzetet, mivel a becsült súly pontosan a hímek 32 kilogrammos és a nőstények 24 kilogrammos becslése közé esik. Más jellemzők sem segítenek, a csontok alakjának egyes aspektusai általában a hím emberfélékkel, míg egy másik sokkal inkább a nőstényekkel hozható összefüggésbe. Azonban néhány ilyenről kiderült, hogy nem alkalmazható az Ausztralopitekuszok fosszíliáira.

Érdemes elolvasni:

• Gyapjas egereket hoztak létre, a végső cél a mamutok feltámasztása
• Félmilliárd év kellhetett, mire lakhatóvá váltak az óceánok
• Óriási megafauna még együtt élt emberrel mindössze 3 500 évvel ezelőtt